Ismerj meg közelebbről –

mert fontos, kivel dolgozol együtt.

rólam

Rólam

Nem csak videókat készítek – hanem segítek eladni, megmutatni és meggyőzni.

Emlékszem, már 12 éves korom körül állandóan fényképeztem és videóztam – persze az akkori technológiával, ami akkoriban elérhető volt. Órákig tudtam kísérletezni, és közben magamtól megtanultam a Photoshop és a videóvágás alapjait is. Ez volt az a világ, ahol teljesen el tudtam veszni – ami nem munka volt, hanem játék és alkotás.

Aztán az élet másfelé sodort: a vendéglátás és a marketing irányába indultam el, és szinte teljesen megfeledkeztem arról, mi az, ami igazán lelkesített gyerekként. Sokáig nem is hiányzott… aztán szépen lassan újra rátaláltam.

Ma már pontosan tudom, hogy mi az, ami nem munkának érződik, hanem szenvedélynek. Újra ott vagyok, ahol régen: fotózok, videózok, virtuális tereket alkotok – és mindezt ugyanazzal a gyermeki lelkesedéssel, ahogy annak idején elkezdtem.

Legyen szó ingatlanvideóról, ami kiemeli otthonod legszebb arcát, drónfelvételről, ami különleges nézőpontot ad, vagy virtuális túráról, ahol a néző úgy járhat körbe egy teret, mintha tényleg ott lenne – a célom mindig ugyanaz: elérni azokat, akiknek számít.

A Reels és TikTok videók világában is otthon érzem magam: pörgős, figyelemfelkeltő tartalmakat készítek, amelyek nemcsak nézettséget hoznak, hanem valódi érdeklődőket. Mindezt modern eszközökkel, kreatív látásmóddal és gyors kivitelezéssel.

Munkáim

A Barabás Téglakővel közös munkánk során teljes videós tartalomgyártást végeztem, amely a márka számára nemcsak friss vizuális megjelenést hozott, hanem komoly organikus eredményeket is.

Az egyik kiemelt videó 1,1 millió megtekintést ért el Facebookon, míg a TikTokon ugyanennek a tartalomnak a rövid verziója 270 000+ nézőt vonzott teljesen fizetett hirdetés nélkül.
A fókusz a dinamikus, lendületes képi világon és a Barabás termékeinek valódi használatán volt – olyan anyagok születtek, amelyek egyszerre inspirálták a vásárlókat és erősítették a márka szakmai hitelességét.

A projekt remek példa arra, hogyan lehet egy tradicionális magyar márkát modern, pörgős videókkal új közönség elé vinni – és organikusan nagy hatótávot építeni.

Video cover

Büszkén dolgozom együtt a HairHungary csapatával, amely Magyarország egyik legexkluzívabb, nemzetközi szinten is elismert klinikája.

A közös munka során videókészítéssel, vágással, professzionális fotózással és grafikai megoldásokkal segítem a márka vizuális megjelenését és kommunikációját.

Ez az együttműködés számomra nemcsak szakmai kihívás, hanem valódi elismerés is – ahol a minőség, az esztétika és a prémium megjelenés alapelv.